2011. április 3., vasárnap


Korai évek [szerkesztés]

1960-as Porsche 912

1900 [szerkesztés]

Bemutatják a Lohner-Porsche elektromos meghajtású gépkocsit a Párizsban megtartott világkiállításon. A fiatal mérnök és próbapilótaFerdinand Porsche által tervezett, kerékagymotorokkal ellátott járművek világhírűvé tették a Porsche nevet.

1928 [szerkesztés]

Technikai igazgatóként és vezetőségi tagként a Daimler-nél, F. Porsche többek között kifejlesztette a legendás Mercedes SS és SSKkompresszoros sportautót.

1931-1933 [szerkesztés]

Ferdinand Porsche létrehozza a Porsche tervezőirodát Stuttgartban. Ezzel letette a mai Dr.Ing.h.c.F.Porsche RT-nek az alapkövét. Később az NSU' megbízásából létrejön a Volkswagen előhírnökének tekintett 32-es típus.

1936-1938 [szerkesztés]

1936 tavaszán megkezdődnek a próbautak az első VW prototípusokkal. 1938-ban Ferdinand Porsche vezetése alatt felépítik Wolfsburgban az első gyártócsarnokokat a Volkswagenszámára. A 60-as típus elérte végső formáját és megérett a sorozatgyártásra. A második világháború azonban megelőzi ennek a megvalósítását. A 60-as típus alapján megtervezik a nyitott terepjárót. Majd csak 1946-ban, a háború vége után kezdik el a Volkswagen sorozatgyártását.

1947-1948 [szerkesztés]

Ifj. Ferdinand (Ferry) Porsche irányítása alatt megszületik GmündbenAusztriában egy Grand-Prix versenyautó a Cisitalia számára. 1944-ben kiköltöztették Stuttgartból a tervezőirodát. 1948-ban Ferry Porsche irányításával megvalósítanak egy Volkswagen alkatrészek alapján tervezett sportkocsit: a 356-os modellt.

1950-es évek [szerkesztés]

1953-as Porsche 356 American Roadster

1950-53 [szerkesztés]

Új fejezet kezdődik a Porsche történetében. A Reuter autóváz-gyártó műhelye által kiadott helyiségeket berendezik a gyártáshoz szükséges gépekkel. A Porsche önálló gépjárműgyárrá növi ki magát.
1951-ben idősebb Ferdinand Porsche professzor 75. életévében meghal. Ugyanebben az évben szerzi meg első nemzetközi versenygyőzelmét a 356-os Porsche: az 1.100 cm3-ig terjedő kategóriában a Le Mans-i 24 órás versenyen való győzelmével.

1953-56 [szerkesztés]

A „Fuhrmann-motorok” bemutatása az 550-es Spyder Porsche-hoz: 1,5 liter négyhengeres, négy vezérműtengelyes, 110 LE.
Az 550-es Spyder Porsche bemutatása után két évre, a társaság 25. évfordulóján a 10.000-ik számú 356-os Porsche is elhagyta a gyár kapuját. Eddig a pillanatig már 400 versenyen szerzett győzelmet mondhat magáénak a Porsche.

1958 [szerkesztés]

Tíz évvel a 356-os bemutatója után már több mint 25.000 gépkocsi hagyta el a gyár kapuját. Az 1965-ig előrebecsült adatok szerint, ha a gyártás ilyen ütemben halad, akkor ez a szám akár a 77.361-et is elérheti.

1960-es évek [szerkesztés]

1961-64 [szerkesztés]

Porsche 356 B Roadster 1959
A hátul zárt, ajtókkal ellátott autóval megkezdődik a kivitelezése egy új, hathengeres motorral felszerelt Porschénak. Az autó karosszériatervezője Ferdinand Alexander PorscheFerry Porsche fia.
Két évvel később történik au első bemutatója a 911-es Porschénak az IAA-n (Nemzetközi Autókiállítás)on Frankfurtban. A léghűtéses boxer farmotor alapelképzelést 1997-ig használják.
1964-ben elkezdik gyártani a 911-es Porschet.

1970-es évek [szerkesztés]

1970-77 [szerkesztés]

Az előző évben, a nyilvánosság előtt először Genfben bemutatott 917-es Porsche (4,5 literes tizenkéthengeres boxermotorral) világszerte teljes győzelmet mondhat a magáénak, nem hagyva ki egyetlen versenyen való részvételt sem. Végül a Márka Világbajnokaként és a Hosszútáv Világbajnokaként zárja az évet az 1970-es évet.
Ferry Porsche felügyelőtanácsi elnöklete alatt a Porschét részvénytársasággá alakítják át.
A turbómotoros autók korszakát a Porsche 911-es indította el, mikor 1974-ben bemutatták az új típust.
Porsche 924-es az első orrmotoros Porsche(Elöl van a motor, hátul a sebességváltó és a kiegyenlítőmű.). Nem sokkal a 924-es után érkezik a 928-as, amit nagy Porschenak is szokás nevezni, nem véletlenül hiszen egy V8-as, könnyűfémből készült motorral van felszerelve. Napjainkig az első sportautó, amelyet „az év autójá”-nak választottak meg.

1980-es évek [szerkesztés]

1982-89 [szerkesztés]

Ebben az évtizedben adták ki minden idők legsikeresebb versenyautójának, a 956-os Porschet.
Nem sokkal később megjelent az új 911-es Carrera bemutatója.
2005 Porsche 911 Carrera S

1990-es évek [szerkesztés]

A '90-es évek elején a Porsche csőd közeli állapotba került. Mivel a gyár híresen jó kárpítokat készített, és szép belsőket tervezett, a Mercedes-Benz megbízta, hogy a G-osztály belsejét ők tervezzék, és készítsék. Ettől a pillanattól kezdve alkalmaznak a G-osztáyokban átdolgozott E-osztály belsőteret.

1993-97 [szerkesztés]

Az első Boxster-tervrajz bemutatója a detroiti autószalonban. A szintén új 911-es Carrera bemutatója az IAA Nemzetközi Autókiállításon.
Bemutatják az új, biturbó motorral szerelt 911-es turbo modellt, mint első, sorozatban gyártott gépkocsit kínálják OBD II-vel, üreges küllős kerekekkel (Porsche-szabadalom).
Két évvel a biturbós 911-es után piacra dobják a három és fél évig tartó fejlesztés után az új, középmotoros Roadster típusból kidolgozott Porsche Boxstert.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése